2012. április 25., szerda

Mit hoz a ló a coaching folyamatba?


Ezt a - kissé talán hosszúra sikeredett - összefoglalót 2011 augusztusában írtam az ICF Coach Klub  blogjára, de mivel a lovas coaching lehetőségeiről szól, úgy gondoltam, a saját blogom alaphangját is megadhatja.


Lássuk tehát..:


A lovaglás, ezen belül pedig a díjugratás tanításában ismeretes egy nagyon eredményes német edzésmód, melyet kidolgozója, Rolf Becher Chiron módszernek nevezett el. Lényege a ló együttműködésének elnyerésén alapul, nevét is innen kapta, hiszen a tökéletes lovas - ló páros úgy működik, mint a névadó kentaur: az ember gondolatait a ló izmai valósítják meg.  Sok nem lovas hátterű érdeklődő számára újdonságot jelent ennek a mély együttműködésnek a felismerése, hiszen azt gondolják, tulajdonképpen mindent a ló csinál, a lovas „csak ül” rajta.

Mi köze ennek a lovas coachinghoz?  Természetesen nem az, hogy a coachee bevezetést nyer a díjugratás alapjaiba, de a vezérlő elv ugyanaz, nevezetesen hogy ez a típusú együttgondolkodás a földről is megtapasztalható. A ló ugyanis a szó szoros értelmében vett vezetést vár el az embertől, de együttműködését előbb el kell nyerni értő figyelemmel, non-verbális kommunikációval, egyértelmű vezetői jelzésekkel, motivációval. Ezek a fogalmak pedig már közelebb visznek bennünket a coaching „mezejére”.