2019. június 5., szerda

Távolság és kitartás

Tavasszal az a megtiszteltetés ért, hogy Kaliforniában bírálhattam Shagya-arab lovakat. Mivel ott hatalmasak a távolságok, nem a tenyésztőknek kell egy helyszínre szállítaniuk a lovakat, hanem a bíráló bizottság utazik azokhoz a lovardákhoz, amelyekbe a tulajdonosok – még így is öt-hatórányi autóút távolságról – elhozzák a lovakat, így tehát öt helyszínt jártunk végig a nyugati parton.
Utunkat stílusosan Sacramentoban, az 1860-ban alapított lovas futárszolgálatnak, a Pony Expressnek a végállomásán fejeztük be. Ez teremtett kapcsolatot a Missouri államban fekvő St. Joseph és az akkoriban még elszigetelt Sacramento között, ahol 121 lovas 500 lóval mintegy 35 ezer küldeményt szállított a két város közötti 3145 km-es távolságon. (Összehasonlításul ez a táv megfelel Budapest-Bilbao oda-vissza távolságának, vagy egy irányba kiterítve a Budapest Jekatyerinburg távnak). Ennek köszönhetően tarthatta meg a korai éveiben a város a lakosságát és fejlődhetett Kalifornia állam fővárosává. A szobor tehát egy újabb szép példája annak a közismert mondásnak, miszerint „az emberiség történelmét lovak hátán írták”.


De nézzük meg a korabeli problémakezelést coaching szemlélettel is: nem azzal foglalkoztak, hogy a távolság túl nagy az összeköttetés megszervezéséhez, hanem azzal, hogy hogyan lehet mindig csak a szomszédos városba eljutni, majd hat helyszín közbeiktatásával végül összeállt a teljes táv. Nem a kifogásokat keresték, hanem kitartottak, és minden egyes nap megtették az aznapi távot, majd folytatták az utat. A futároknak minden bizonnyal szükségük volt önálló szervezőkészségre, problémamegoldásra, és kreativitásra, hiszen útközben mindent maguknak kellett megoldaniuk a tájékozódástól kezdve az ivóvíz megtalálásán át a patkószeg visszaütéséig. Kinn a terepen a ló és lovas folyamatosan egymásra volt utalva: a futárnak gazdálkodnia kellett a lova erejével ahhoz, hogy eljussanak a következő állomásig. Ehhez pedig bíznia kellett önmagában és a lovában is.

Bár napjaink problémai már nem az A-ból B-be való fizikai eljutásról szólnak, mégis tanulhatunk az akkori hozzáállásból, ha ennek analógiáján végiggondoljuk, hogy az életünkben mi jelenti a teljes távot, a szomszédos várost és a következő állomást, valamint, hogy mi ad önbizalmat és kitartást.


2019. május 5., vasárnap

Hibakeresés, vagy visszajelzés?

Amikor húsz évvel ezelőtt először hívtak lovakat bírálni, kettős érzés fogott el: egyfelől örültem, hogy felkértek és adnak a véleményemre, másfelől, – mivel tudom, hogy hibátlan ló nincs – az a kérdés foglalkoztatott, hogyan lehetek egyszerre támogató és objektív. A szemléken ugyanis a ló kb. 5-10 percet tartózkodik a bírálati térben, ezalatt kell a külleméről és a mozgásáról véleményt mondani, a felvezetett egyedek közti sorrendet felállítani. Ha pedig belegondolok abba, hogy ez a tulajdonosnak milyen költséggel jár (felkészítés, lószállítás, szállás, ló panziós költsége a helyszínen, a nevezési díjakról nem is beszélve), akkor szinte érződik a levegőben a feszültség, hiszen minden tulajdonosnak az ő lova a legszebb…


Ilyenkor fontos azt tudatosítani a tulajdonosokban és a nézőkben, hogy:
1. a bírálat célja nem a hibakeresés, hanem a szakmai visszajelzés,
2. a bíró csak a tényekre, a bemutatott mozgásra adhat pontot,
3. a bírálati eredmény a jövőre nézve segíti a munkájukat, pl. egy későbbi célpárosítás kiválasztásában. Az állattenyésztés aranyszabálya ugyanis: „párosítsd a jót a még jobbal, és várd a legjobbat!”- de ehhez ismerni kell az erősségeket és a gyengéket.

Ezért tartom jónak azokat a rendezvényeket, ahol nem csak egy pontszámot közlünk, hanem szakmai értékelést is nyújtunk (megindokoljuk az adott pontszámot), és ismereteket is átadunk a „hogyan lehet ezt még jobbá tenni” témakörében. 

Viszont a naptári félévhez is egyre közelebb érünk, amikor is a legtöbb cégnél megtartják a munkatársak „szokásos féléves teljesítményértékelő megbeszélését”. Jó esetben ezt nemcsak „letudni” akarják, hanem mindkét oldalról készülnek rá. Még jobb esetben az azonnali visszajelzés van jelen a cég kultúrájában, tehát a mondandót nem göngyölgetik féléves távlatokban, hanem akár a pozitív, akár a negatív visszajelzést rögtön közlik. Az ilyen kultúra esetén a féléves beszélgetésben már csak a pozitívumokra és a fejlődési lehetőségekre lehet koncentrálni. Ha pedig ez így van, akkor:

1. a megbeszélés célja nem a hibakeresés, hanem a szakmai visszajelzés,
2. a fókusz a tényeken, a teljesítményen van,
3. feltárják a jövőbeli fejlődési lehetőségeket, egyéni motivációt. A lovas mondás analógiájára szabadon: közöld a jót, tudd meg, hogyan lehetne még jobb, és bízzál meg benne!

Közös vonás a lóbírálatban és a teljesítményértékelésben: az asszertív kommunikáció és az értő odafigyelés, ha ez adott, akkor kevésbé lesz szükség a konfliktuskezelésre…

2019. április 11., csütörtök

Bizalmi ugrás az ismeretlenbe

Az előző számban Kincsem példáján az érzelmi intelligenciáról írtam, most egy másik híres ló történetével folytatom. Aki odafigyel mások érzelmeire és kezelni is tudja azokat, annak könnyebben megy a kapcsolatteremtés és az együttműködés – a lábak számától függetlenül, lovaknál és embereknél is.

A kapcsolódásról, vagy ahogyan a lovas körökben ismert, a Monty Roberts féle csatlakozásról bőven áll rendelkezésre szakirodalom. Ez leginkább azt írja le, miként csatlakozik a ló fajtársaihoz, ill. ennek mintájára az emberhez. Most mégsem erről a csatlakozásról szeretnék írni, hanem egy fordított történetről, egy olyanról, ahol az ember csatlakozott a lóhoz, – egy életre.
Brudermann ezredes 1856-ban a közel-keleten vásárolt fel eredeti arab lovakat a Bábolnai Ménes számára. Az egyik lóval azonban egy “potyautas” is érkezett: egy 14 éves fiú inkább a szüleitől és a hazájától vált meg, mint a kedvenc lovától: elbújt a hajón és vak bizalmát a jövőbe vetve áthajózott a lovakkal Triesztbe. Bábolnán abban az időben szívesen fogadták az értelmes és szorgalmas fiút, aki a Fadlallah el Hedad Mihály nevet kapta. Mivel a ménes akkoriban katonai ménes volt, a méneskari pályát választotta, hiszen így a lovak mellett maradhatott: katonatiszt lett, végigjárta a ranglétrát, majd 1899-től 1913-ig ő lett Bábolna ménesparancsnoka ezredesi rangban.
Arab nyelvtudását és szakértelmét a ménes gyarapítására kamatoztatta, ő vásárolta 1885-ben azt a fekete mént, O’Bajant, aki törzsalapító lett Bábolnán. Történetük szép összefonódása, hogy halála után Fadlallah el Hedad Mihály mellszobrát a ménesudvarnak abban a sarkában állították fel, ahol O’Bajan Senior el van temetve.


Angol nyelvterületen leap of faith (bizalmi ugrás az ismeretlenbe) hívják azt típusú döntést, amikor megelőlegezzük a bizalmat a feltételezett kimenetelhez. Fadlallah el Hedad Mihály kamaszkori döntése ilyen típusú volt. Bár adódnak olyan élethelyzetek, amikor gondos elemzés alapján lehet dönteni, ott is felfedezhető a bizalmi aspektus. Az erős hit és bizalom adja a kiindulási alapot az elrugaszkodáshoz, az új dolgokba való belevágáshoz, a változtatáshoz, – amelyek egyúttal tipikus coaching témák is.
Aki eljön hozzám és a lovakhoz, ezt a bizalmon alapuló csatlakozást, együttműködést és kapcsolódást tapasztalhatja meg, és építheti be a döntéshozatalba.

2019. március 12., kedd

Kincsem és Csalogány

Talán ismerik azt a mondást, hogy az üzlet olyan, mint a macska: 
ha az ember meg akarja fogni, elszalad, ha viszont odafigyelünk rá, akkor hozzánk dörgölődzik…

2019. február 3., vasárnap

Miért tartanak többnyire csak februárig az újévi fogadalmak?

Érdemes észrevenni, hogy a „fogadalmak” többnyire valamilyen negatívnak tartott tulajdonságunk „kijavítására” vonatkoznak, pl. fogyás, dohányzásról leszokás, stb. 
Csakhogy ezzel kimondatlanul azt üzenjük magunknak, hogy a jelenlegi állapotunkban nem vagyunk elég jók. Ez pedig nem túlságosan lelkesítő üzenet! Nem csoda, ha a legtöbben nem is tartanak ki sokáig mellette és belső világukban hamar feladják az elhatározásukat.