A minap egy üzleti rendezvényen szóba került a vezetők magányosságának témája. Az illető úgy fogalmazott, hogy: „attól a pillanattól kezdve, hogy kineveztek vezetőnek, szinte megszakadt a kapcsolatom bizonyos kollégákkal.”
Ez persze akkor és ott váratlanul éri a vezetőt és a sok tennivaló közepette nem biztos, hogy marad ideje a helyzet feldolgozására. Utóbbi azonban nem fog magától megváltozni és idővel akár elszigeteltség-érzéshez is vezethet. Ha pedig a vezetőt állandóan olyan gondolatok foglalkoztatják, mint „minden rám szakad”, „nincs kivel megbeszélnem a dolgokat”, „egyedül kell döntenem”, az hosszú távon növelheti a stresszt és csökkentheti a vezető magabiztosságát.
A vezető magányosságának az okai részben a vezetői feladatkörre, részben a beosztottak önvédelmi viselkedésére vezethetők vissza és nagyon is logikusak: tekintve, hogy a vezetőnek több olyan döntést kell hoznia, amely a munkatársak foglalkoztatását alapjaiban érinti, ő maga is tart egy bizonyos fokú távolságot, amit a munkatársai azonnal megéreznek. Tehát ők is elkezdenek vigyázni arra, „hogy mi jut el a vezetőhöz”, szűrik, megszépítik az információt. Jó, ha a vezető ennek a viselkedésnek a tudatában van, máskülönben könnyen az „elefántcsonttoronyban” találhatja magát.
Mit tehet tehát a vezető?
Célszerű átgondolnia a helyzetét, tudatosítania a munkatársaival való kapcsolatát, munkahelyi környezetük bizalmi szintjét és azt, hogy az ő számára hol húzódik azoknak az ügyeknek az egészséges határa, amelyeket meg akar tartani magának, és mely területeken csökkentené a magányosságát. Ha mindezt egy coach segítségével tekinti át, akkor még önismereti felismerésekre is szert tehet, hiszen a coach nem pusztán a témán dolgozik, hanem mindig az Embert támogatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.