2014. április 29., kedd

A vezetők szerepe a fluktuáció csökkentésében - lovas coaching nézőpontból - 1. rész

Sok cég helyzetét nehezíti meg, ha a meghatározó jelentőségű posztokon gyorsan forognak a kollégák. A fluktuáció, - bár általában nem szívesen beszélnek róla, - gyakran nagyobb a kelleténél. Ez többnyire a nagyvárosokban szembetűnő, de vidéken is észrevehető tendencia.

A jelenség okait leginkább azzal a közismert megállapítással írhatjuk le, miszerint az emberek általában vállalatokhoz csatlakoznak, viszont vezetőknek mondanak fel.

A vezetés módja, stílusa, a vezető értő figyelme, vagy ennek hiánya tehát messzemenő hatást fejthet ki a vállalat működésére, hiszen egy tapasztalt munkatárs távozása egyfelől többletköltségeket okoz az utánpótlás felkutatásában és a betanításban, másfelől a cég számára elvész az a tudás és tapasztalat, ami a gyakorlott kolléga „fejében volt”.

Mit tehetünk, hogyan javíthatunk a helyzeten?

Ha a fenti megállapításból indulunk ki, miszerint a munkatársak többnyire a főnökük miatt hagyják el a céget, akkor logikus következtetésként adódik a vezetőkre, viselkedésükre, képességeik fejlesztéseire való behatóbb odafigyelés. Utóbbi terén azonban a vezetők nem igazán bővelkednek őszinte visszajelzésekben, hiszen ezt csak kevés beosztott vállalja fel (akkor is leginkább a kilépés bejelentésekor). Van azonban valaki, aki kifejezetten hathatós vezetői képességeket vár el az embertől, akivel a gyakorlatban is megmérettethetjük magunkat és garantáltan egyenes, nyílt válaszra számíthatunk tőle. Ő már hatezer éve társunk a történelmi utunkon, segítette az embert az előrejutásban a kerék és a kocsi feltalálásától egészen a coaching szerepkörig: a LÓ.

A munkahelyet váltók általában a nem megfelelő vállalati kommunikációra, vezetőik döntési nehézségeire, a rossz munkahelyi légkörre panaszkodnak, míg a munkáltatók az elköteleződés és a dolgozói motiváció hiányában látják a problémát. 
Az alábbiakban vegyük sorra ezeket a tényezőket és nézzük meg, hogyan segíthet ebben négylábú coach-társunk? Az egyes pontok zárásaként néhány önreflexióra irányuló kérdést is talál ahhoz, hogy ez a rövid kis írás az Ön munkaszervezete számára is rögtön hasznosítható legyen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.