A hétköznapi
nyelvben is sokan használják a „handicappel indul” kifejezést. Ez a lóverseny
fogalomtárából származik, és tulajdonképpen az esélykiegyenlítés a célja. Annak
érdekében, hogy a versenyek kimenetele nehezebben legyen megjósolható, az előző
versenyt egy lóhosszal nyerő ló a következő futásakor 1 kg teherrel többet
visz, ill. a kancák is kapnak 1,5 kg kedvezményt a ménekhez képest. Az így
összegyűjtött néhány kilónyi súlytöbblet 1400, vagy 2400 méteren már elég nagy
terhelésbeli különbséget jelent.
(kép: első pesti lóvernyen 1827-ből, Johann Erdmann
Gottlieb Prestel színezett litográfiája, forrás: Wikipedia)
Coachingban
is gyakran hallok olyan esetekről, amikor a jobban teljesítő munkatársakra
„többet raknak”, két fő feladatkörét is elláttatják velük, akár hosszabb távon
is.
Ez előbb-utóbb túlterheléshez, ebből adódó elkedvetlenedéshez, majd
kiégéshez és belső felmondáshoz vezet. Csak idő kérdése, hogy mikorra érik meg
belőle a bejelentés. Az érintettek úgy érzik, nem figyelnek eléggé oda rájuk,
nincs kivel megosztaniuk a problémáikat és nem tudnak továbbdelegálni
feladatokat.
Azaz úgy
érezhetik, hogy egyedül maradtak a pályán a többlet-teherrel.
Sportolók
körében ismert fogalom a túledzettség, vagyis az az állapot, amikor a
túlterhelés miatt már csökken a teljesítőképesség. Ez egyaránt előfordulhat
emberi atléták és sportlovak esetében. Ennek az „irodai” megfelelője a
rezignáltság, amikor valaki úgy érzi, már teljesen mindegy, mennyi feladatot
osztanak rá, eleve esélytelen, hogy elvégezze.
Ilyen
helyzetben hogyan segíthetünk? Először is úgy, hogy odafigyelünk egymásra és
észrevesszük a másik 'handicapjét'. Ezután azonosítsuk be közösen az elsődleges
fontosságú feladatokat, amelyek a kiindulópontot jelenthetik a helyzet
megoldásához, és a többit ütemezzük át, ezzel is levéve a nyomást a
munkatársról. Vizsgáljuk meg a feladatok szétoszthatóságát, lehetséges-e egy
részüket delegálni? Vezetőként vonjuk be a csapattagokat is a probléma
megoldásába, kérjünk visszajelzést, és hallgassuk meg a megoldási
javaslataikat.
Ha bevezetjük azt a gyakorlatot, hogy a probléma felvetője
mindjárt két-három lehetséges kiutat is ismertessen, azzal elősegíthetjük a
megoldás-fókuszú gondolkodást. Lehet, hogy a kiutat jelentő ötletet éppen egy
másik hozzászóló észrevétele inspirálja, vagyis működni kezd a szinergia a
csapaton belül.
Amint kiegyenlítődik a feladatok okozta nyomás, úgy nő a
csapatban az összetartás és az egymásért való felelősségvállalás.
A
lóversenyeken sajnos az igen magas handicap-számú lovak sportpályafutása
gyakran túl korán ér véget, lesérülnek, nem tudják folytatni a versenyzést.
Átvitt
értelemben is érdemes tehát odafigyelni a túlterhelés miatt az
elkötelezettségben bekövetkező sérülésekre, hogy elkerülhessük a fluktuációt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.