A ló kérése gazdájához

Igen, amint a dátumokból látszik, volt pár évnyi kihagyásom ebben a blogban...

2020-ban azért nem folytattam, mert azon az őszön jött el az a pillanat, amitól mindig is tartottam: lovaim idősek voltak és meg kellett hoznom azt a bizonyos, nagyon fájó döntést.  Én nem a vágóhídra küldtem őket, szépen elaludtak, 25 és 30 évesek voltak.

A hírlevelemben, a Gondolat-Galoppban írtam erről, de ezt csak a feliratkozók kapják.

A következő évet teljesen kihagytam lovas coaching témában, mivel úgy éreztem, hogy fel kell dolgoznom az eseményeket.

A lovakkal való munka folytatásához oda tértem vissza, ahol több mint 30 éve belovagoltam a saját lovaimat, a Gödöllői dombságra. 

A régi emlékek eszembe juttatták azt a pontokba szedett kérést, ami még a '70-es években volt kifüggesztve a lovardában.  Ide másolom, hiszen ez mindvégig megmaradt bennem.

A ló kérelme gazdájához:

Kedves Gazdám!

1. Gondoskodj rólam: munka után adj ennem és innom, tisztogass meg, készíts számomra száraz és kényelmes fekvőhelyet, ahol láthatom a társaimat és kipihenhetem magam!

2. Ne üss! Barátságos szavad többet ér számomra, mint ütésed. Bánj velem türelemmel, szeretettel és ne légy hozzám goromba!

3.  Hűségesen szolgállak, viszlek a hátamon, húzom a kocsidat, örömmel dolgozom neked, ezért jutalmul simogass meg engem!

4. Mielőtt befognál, vagy felnyergelnél, vizsgált meg szerszámomat, patkómat, testemet, hogy mindenem rendben van-e rajtam. Nézd meg, hogy nincs-e fájó sebem!

5.   Nyergelj gondosan, hogy ne nyomjon a nyereg, ne törjön fel a heveder!

6.  Ha be vagyok fogva, de rángasd a gyeplőt, ne ostorozz, ne rúgj, ne üss, mert gyakran nem értem szavad. Adj egyértelmű segítségeket!

7.  Kocsiban a fejem ne húzd fel, mert úgy nehéz a terhet húznom. Lovagláskor a fejem ne kényszerítsd a szár mögé, mert így nem kapok levegőt!

8.  Ne etess romlott takarmánnyal! Ha a jó széna nem ízlik, vizsgáld meg a fogaimat, mert a fogfájás bosszantó és nem tudom megmondani!

9.   Ne vágd le a sörényemet és a farkamat, hogy nyáron elkergethessem a legyeket!

10. Ha megöregszem, ne adj el szívtelen embereknek, akik halálra kínoznak, hanem vetess véget az életemnek gyorsan és csendesen. Légy kegyelmes hozzám!

A szeretet ereje

A Kis Herceg történet gondolatait idézve a múlt hónapban „ünneplőbe öltöztettem a szívem”, hiszen két olyan nevezetes eseményt is megünnepelhettem, ami a lovasok életében csak ritkán adatik meg. 

Május 8.-án volt a lovaim születésnapja, mégpedig a 25. és a 30. Aki járatos a lovak biológiájában az tudja, hogy a ló életkorát tekintve a 30 év körülbelül az emberi 100-nak felel meg, ezért elég kevés ló éli meg nemhogy a harmincadik, de már valamelyik húszon felüli születésnapját. Én pedig boldog lehetek, hogy nálam anya és lánya is elérte ezt a „szép kort”.

A jó múltkorjában egy kedves coach kolléganőmmel beszélgetve szóba került az állataim kora. Ugyanis nemcsak a lovaim örvendeztetnek meg a hosszú életükkel, hanem a többi kis társam is: cicáim 16 és 18 évig éltek, a kistestű kutyám jelenleg 14 éves. Aki szereti az állatokat, az tudja, hogy ez is a kivételes ajándék kategóriába tartozik. Kolléganőm egyszer csak feltette az egyszerű, de nagyszerű kérdést: „mit csinálsz velük, hogy nálad mindenki ilyen sokáig él?” 
A válaszom azonnal és ösztönösen jött: „én egyszerűen csak szeretem őket.” Csak miután kimondtam, maradtunk egy pillanatra csendben, hiszen ugyanarra gondoltunk: a szeretet adja az éltető erőt. Máig nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért, hiszen ekkor tudatosult bennem, mi mindent érhetünk el a szeretet erejével. A jeles napon is ezzel a gondolattal látogattam meg a lovakat, és köszöntem meg nekik, hogy részei az életemnek. A maguk módján alakították a gondolatvilágomat, tanítottak, vagy, amikor arra volt szükség, egyszerűen csak a jelenlétükkel támogattak és megmutatták az utat a belső egyensúlyhoz.

Az angol biokémikus tudós, Rupert Sheldrake fejti ki a könyveiben a morfogenetikus mezőkről alkotott elméletét, amelyek segítségével állandó kapcsolatban vagyunk a szeretteinkkel és az állatainkkal. A 21. században már elérkeztünk oda, hogy a tudomány is foglalkozik ezzel a kölcsönhatással. A „Honnan tudják a kutyák, mikor jön haza a gazdi?” című könyvében megállapítja, hogy „a legnagyobb ajándék, amelyet egy állat nyújtani tud, a szeretetre való képesség.” 

Azt már csak én teszem hozzá, hogy szemmel láthatólag ez oda-vissza működik. Amíg a tudomány ki nem deríti, hogy pontosan hogyan is zajlik ez, addig marad a pillanat megélése, – szeretetben. 

 

Egyenlő esélyek mentén

A hétköznapi nyelvben is sokan használják a „handicappel indul” kifejezést. Ez a lóverseny fogalomtárából származik, és tulajdonképpen az esélykiegyenlítés a célja. Annak érdekében, hogy a versenyek kimenetele nehezebben legyen megjósolható, az előző versenyt egy lóhosszal nyerő ló a következő futásakor 1 kg teherrel többet visz, ill. a kancák is kapnak 1,5 kg kedvezményt a ménekhez képest. Az így összegyűjtött néhány kilónyi súlytöbblet 1400, vagy 2400 méteren már elég nagy terhelésbeli különbséget jelent.

(kép: első pesti lóvernyen 1827-ből, Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája, forrás: Wikipedia)

Coachingban is gyakran hallok olyan esetekről, amikor a jobban teljesítő munkatársakra „többet raknak”, két fő feladatkörét is elláttatják velük, akár hosszabb távon is. 

Energia vs. inertia

Nyáron szembetűnő volt, ahogyan a lovak az energiájukkal gazdálkodtak. Napi ritmusukat a leggazdaságosabb működésre állították be: éjjel, a hűvösben voltak élénkebbek, míg a nagy melegben viszont szívesebben vonulnak el az árnyékba egy csendes pihenőre.

Newton tehetetlenség törvénye és a kémiából ismert energia-minimumra törekvés elve ugyanis az élő szervezetekre is érvényes: a lovak is csak akkor fektetnek energiát egy bizonyos tevékenységbe, ha az kifejezetten érdekes és előnyös a számukra, és csak pontosan annyit, amennyit annak eléréséhez szükségesnek tartanak. Hiszen a természetben a túlzott energia felhasználás egyben azt is jelentené, hogy nem maradna tartalékuk a következő szükséghelyzetre, ami egy zsákmányállat szempontjából életveszélyt okozna.

Távolság és kitartás

Tavasszal az a megtiszteltetés ért, hogy Kaliforniában bírálhattam Shagya-arab lovakat. Mivel ott hatalmasak a távolságok, nem a tenyésztőknek kell egy helyszínre szállítaniuk a lovakat, hanem a bíráló bizottság utazik azokhoz a lovardákhoz, amelyekbe a tulajdonosok – még így is öt-hatórányi autóút távolságról – elhozzák a lovakat, így tehát öt helyszínt jártunk végig a nyugati parton.

Utunkat stílusosan Sacramentoban, az 1860-ban alapított lovas futárszolgálatnak, a Pony Expressnek a végállomásán fejeztük be. Ez teremtett kapcsolatot a Missouri államban fekvő St. Joseph és az akkoriban még elszigetelt Sacramento között, ahol 121 lovas 500 lóval mintegy 35 ezer küldeményt szállított a két város közötti 3145 km-es távolságon. (Összehasonlításul ez a táv megfelel Budapest-Bilbao oda-vissza távolságának, vagy egy irányba kiterítve a Budapest Jekatyerinburg távnak). Ennek köszönhetően tarthatta meg a korai éveiben a város a lakosságát és fejlődhetett Kalifornia állam fővárosává. A szobor tehát egy újabb szép példája annak a közismert mondásnak, miszerint „az emberiség történelmét lovak hátán írták”.

De nézzük meg a korabeli problémakezelést coaching szemlélettel is: nem azzal foglalkoztak, hogy a távolság túl nagy az összeköttetés megszervezéséhez, hanem azzal, hogy hogyan lehet mindig csak a szomszédos városba eljutni, majd hat helyszín közbeiktatásával végül összeállt a teljes táv. Nem a kifogásokat keresték, hanem kitartottak, és minden egyes nap megtették az aznapi távot, majd folytatták az utat. A futároknak minden bizonnyal szükségük volt önálló szervezőkészségre, problémamegoldásra, és kreativitásra, hiszen útközben mindent maguknak kellett megoldaniuk a tájékozódástól kezdve az ivóvíz megtalálásán át a patkószeg visszaütéséig. Kinn a terepen a ló és lovas folyamatosan egymásra volt utalva: a futárnak gazdálkodnia kellett a lova erejével ahhoz, hogy eljussanak a következő állomásig. Ehhez pedig bíznia kellett önmagában és a lovában is.

Bár napjaink problémai már nem az A-ból B-be való fizikai eljutásról szólnak, mégis tanulhatunk az akkori hozzáállásból, ha ennek analógiáján végiggondoljuk, hogy az életünkben mi jelenti a teljes távot, a szomszédos várost és a következő állomást, valamint, hogy mi ad önbizalmat és kitartást.