2014. november 30., vasárnap

Hogyan hasznosíthatók a vezetésben a sportolói tapasztalatok?

Mivel többen kérdezték, mi az előtörténete Mizsér Attilával közös programunknak, most ezt is megosztom:
Jómagam ahhoz a generációhoz tartozom, aki a '80-as, '90-es években szurkolóként drukkolt az olimpiai csapatnak. Emlékszem, ahogy egyetemi csoporttársaimmal végigizgultuk a szöuli olimpia és a margitszigeti világbajnokság közvetítéseit. Ilyenkor az élmények, nevek, arcok, eredmények természetesen mélyen bevésődnek az ember emlékezetébe.

Annál nagyobb volt tehát a meglepetésem, amikor több mint húsz év elteltével azon vettem észre magam, hogy egy programon személyesen összetalálkoztam Mizsér Attilával. Ez pedig nem volt más, mint a Coaching Határok Nélkül sorozat sport-coachingról szóló része, amelyet John Blakey tartott az olimpiai tapasztalatok coachingban való hasznosításáról. 
A CHN-en mindig értékeltem, hogy a hasznos ismeretanyag mellett lehetőséget ad a kapcsolatépítésre is: legnagyobb örömömre már a szünetben elkezdtünk arról beszélgetni, hogy érdemes lenne egy közös programot összeállítanunk. Az elhatározást azután tett követte, nyáron sokat dolgoztunk a tematikán, hogy a szerteágazó lehetőségeket, történeteket egy közös vezetői coaching keretbe illeszthessük. Mivel Attila évekkel ezelőtt profi tréner lett vezetői munkája mellett, nagyon hitelesen képes átadni a tudást arról, hogy a sport tanításai miként alkalmazhatóak a hatékony és eredményes vezetés érdekében.

Arra törekedtünk, hogy olyan hátteret, ismeretanyagot és tanulási környezetet biztosítsunk, ahol a sportolói, vagy lovas előtapasztalatokkal nem rendelkezők is közelebbről megtanulják, mi teheti kitartóvá, célratörővé és eredményessé a gazdasági életben dolgozó vezetőket.

Tehát a résztvevők azonnal alkalmazható vezetői megoldásokhoz jutnak, ami a sportban - és a vezetői működésben - csak évtizedek tapasztalataiból szűrődik le. Mindezt pedig két rövid nap alatt elérhetővé tettük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.