Örömmel és köszönettel tettem eleget a Magyar Coach Egyesület meghívásának a május 29.-i szakmai előadással. Ebben részletesebben is bemutattam, hogyan bontakozhat ki az ember és állat közötti együttműködésből coaching: milyen kompetenciákra számíthat a coach a négylábú segítőtársaitól, valamint hogyan zajlik a kommunikáció egy ilyen helyzetben. Emlékeztetőül ld. a Prezit. Jó zoomolást! :)
Vezetői képességfejlesztés - lovas coaching: megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
2014. június 3., kedd
2014. május 31., szombat
A vezetők szerepe a fluktuáció csökkentésében - 2. rész
- Információ „első kézből” (angolul
ez a mondás is lóhoz köthető, hiszen szó szerint így hangzik: „egyenesen a ló szájától kiindulva”-
straight from the horses’s mouth). Ha a lovat a földről vezetjük, akkor nemcsak
szó szerinti értelemben van a szár másik vége a ló fején lévő kötőfékhez
rögzítve, de átvitt értelemben is közvetlenül a viselkedés forrásával, a fejjel
van dolgunk: úgy kell közöljük a ló felé az elvárásainkat, hogy eközben viselkedésünkkel,
testbeszédünkkel meggyőzhessük arról, neki is kedvező lesz, ha együttműködik
velünk. Ezáltal élőben gyakorolhatjuk az egyértelmű, világos, manipuláció- és
erőszakmentes kommunikációt. Ha mindez sikerül, akkor a vezetés könnyed és
hatékony lesz, a segítségek akadálytalanul áramlanak ló és vezetője között
éppúgy, ahogyan optimális esetben cégen belül is mindenki meggyőződéssel teszi
a feladatát.
Mennyire
látja gördülékenynek a vállalaton belüli információ-áramlást? Milyen kihatása
lehet a cég helyzetére annak, ha a munkatársak nem ismerik pontosan az
elvárásokat és nem ezek szerint végzik napi feladataikat?
- „Jó
lóra tenni” – avagy a döntéshelyzetek: ha lóval dolgozunk, folyamatosan és gyorsan kell döntéseket hoznunk. Például ha egy akadály elkerülésekor
bizonytalankodunk, hogy melyik irányt is válasszuk, az egyértelmű felhívás a ló
számára, hogy ő maga oldja meg a feladatot a saját belátása szerint. Ha mi nem
döntünk, akkor ő fog. A dologban az jelenti az igazi szépséget és kihívást,
hogy a ló reakcióideje sokkal jobb az emberénél, így valóban gyorsan kell
gondolkodnunk, időnként akár az érzéseinkre hagyatkozva, teljes agyféltekés
„üzemmódban”. Ebből az akció-reakció-döntéshozatal sorozatból végül egy
szellemi sakkjátékhoz hasonló együttműködés, döntéssorozat születik, ami sok
tanulsággal és sikerélménnyel szolgál. A bekezdés alcímére utalva pedig
mindebből a ló személyiségét sem hagyhatjuk ki: úgyanúgy, mint az embereknél,
azt is bele kell kalkulálnunk a döntéshozatalba, milyen a másik fél vérmérséklete,
temperamentuma, aznapi hangulata.
Milyen módszereket
használnak vezetőik döntési képességének támogatására, gyakorlására? Mennyire
fontos az Önök cége esetében a döntések gyors meghozatala?
- „A lónak négy lába van, mégis
megbotlik”: odafigyelés, felelősségvállalás, egymás erősségeire való építkezés
Senki sem képes abszolút
hibátlanul dolgozni. Éppen ezért fontos, hogy ismerjük egymás erősségeit és
ezekre alapozva együtt hozzuk ki egymásból a legjobb teljesítményt. Lovas
coachingban – mint bármely más coaching folyamatban – nincs ítélkezés, ezért
hibázni sem lehet. A coaching keretek adják meg azt a nyugodt légkört, ami az
alapja lehet a bizalomra és egymásért való felelősségvállalásra épülő
gyakorlatoknak. Az új működésmód, a kollégákkal együtt átélt sikerélmény hatása
a későbbiekben is megmarad és az irodai munkában is érezhető lesz.
Mennyire érzi jelen az
Önök vállalati kultúrájában az egymásért való felelősségvállalást? Milyen
potenciált jelenthet az egymás erősségeire való építkezés?
2014. április 29., kedd
A vezetők szerepe a fluktuáció csökkentésében - lovas coaching nézőpontból - 1. rész
Sok
cég helyzetét nehezíti meg, ha a meghatározó jelentőségű posztokon gyorsan
forognak a kollégák. A fluktuáció, - bár általában nem szívesen beszélnek róla,
- gyakran nagyobb a kelleténél. Ez többnyire a nagyvárosokban szembetűnő, de vidéken
is észrevehető tendencia.
A
jelenség okait leginkább azzal a közismert megállapítással írhatjuk le,
miszerint az emberek általában vállalatokhoz
csatlakoznak, viszont vezetőknek
mondanak fel.
A
vezetés módja, stílusa, a vezető értő figyelme, vagy ennek hiánya tehát
messzemenő hatást fejthet ki a vállalat működésére, hiszen egy tapasztalt
munkatárs távozása egyfelől többletköltségeket okoz az utánpótlás
felkutatásában és a betanításban, másfelől a cég számára elvész az a tudás és
tapasztalat, ami a gyakorlott kolléga „fejében volt”.
Mit
tehetünk, hogyan javíthatunk a helyzeten?
Ha
a fenti megállapításból indulunk ki, miszerint a munkatársak többnyire a
főnökük miatt hagyják el a céget, akkor logikus következtetésként adódik a
vezetőkre, viselkedésükre, képességeik fejlesztéseire való behatóbb
odafigyelés. Utóbbi terén azonban a vezetők nem igazán bővelkednek őszinte
visszajelzésekben, hiszen ezt csak kevés beosztott vállalja fel (akkor is
leginkább a kilépés bejelentésekor). Van azonban valaki, aki kifejezetten
hathatós vezetői képességeket vár el az embertől, akivel a gyakorlatban is
megmérettethetjük magunkat és garantáltan egyenes, nyílt válaszra számíthatunk tőle.
Ő már hatezer éve társunk a történelmi utunkon, segítette az embert az
előrejutásban a kerék és a kocsi
feltalálásától egészen a coaching
szerepkörig: a LÓ.
A
munkahelyet váltók általában a nem megfelelő vállalati kommunikációra, vezetőik döntési nehézségeire, a rossz munkahelyi
légkörre panaszkodnak, míg a munkáltatók az elköteleződés és a dolgozói motiváció
hiányában látják a problémát.
Az alábbiakban vegyük sorra ezeket a tényezőket
és nézzük meg, hogyan segíthet ebben négylábú coach-társunk? Az egyes pontok
zárásaként néhány önreflexióra irányuló kérdést is talál ahhoz, hogy ez a rövid
kis írás az Ön munkaszervezete számára is rögtön hasznosítható legyen.
2014. március 4., kedd
Az egész életen át tartó tanulásról - a lovas coach szemszögéből
A Gondolat-Galopp e havi számában már említettem, hogy idén februárban Firenzében vettem részt egy, az EU Grundtvig támogatási programjából finanszírozott felnőttképzési tréningen, melynek témája az egész életen át tartó tanulás volt. Ebben a bejegyzésben részletesebben is beszámolok a kurzusról.
2014. február 27., csütörtök
Mit tanítanak a négylábú pszichoLÓgusok?
Évkezdetkor szó volt a vágyak
és a megvalósítás között húzódó akadályokról. Ebben a hónapban nézzük meg,
hogyan tudnánk ezt a vizesárkot hathatósan áthidalni?
Azaz, mit tanítanak nekünk a célmegvalósításról a négylábú
pszichoLÓgusok, amit érdemes lehet humán környezetben is használni?
Talán ismerős Henry Ford
mondása: “If you always do what you’ve always
done, you’ll always get what you’ve always got”, vagyis: ha mindig ugyanazt
teszed mint eddig, akkor az elért eredményed is ugyanaz lesz, mint eddig. Ha lovakkal dolgozunk és valamit nem
sikerül elérnünk náluk, azonnal ráébredünk ennek a mondásnak az igazság
tartalmára. Egyszerűen rákényszerülünk arra, hogy kérésünket máshogyan továbbítsuk feléjük. Ez új gondolkodásmódot nyit, megtanuljuk, hogy a „kudarcban”
csak egy lehetséges próbálkozást lássunk a sok közül, ami útbaigazít:
megmutatja, hogy más irányban kell keresgélnünk és rá is vezet arra, hogyan
tegyük.
Ebben látom a coaching
lényegét is: támogatást nyújtani a változtatással járó hiedelmek beazonosításában és
átértékelésében, hogy közelebb vigyen az eredmények megvalósításához.
Ahhoz azonban, hogy a ló
együttműködjön velünk, először el
kell fogadtatnunk magunkat vele:
észre kell vennünk a személyiségét,
kapcsolatba kell lépnünk vele: el kell nyernünk a tiszteletét és a bizalmát. Ha ezeket az
alapokat kifelejtjük, nem várhatjuk el tőle, hogy kövessen, (mint ahogy emberek
esetében sem…).
Az összhang előfeltétele a megértés, a nyílt, tiszta és
egyértelmű kommunikáció. Mit szeretnék? Mikor? és Hogyan? Ha mást mond a
parancsszó és mást a testbeszéd, ill. a belső szándék, a ló ezt megérzi és az
utóbbi szerint fog cselekedni. Ezáltal megtanít a kongruens viselkedésre, a
hiteles vezetésre.
Tehát a lovakkal való
gyakorláskor sem kell mást tennünk, mint Ford mondását alkalmazva új módon
cselekednünk és máris számíthatunk az eredményre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

